Vagyis nem is szingliként, mert tulajdonképpen még "férjnél" vagyok, de igazából mégsem vagyok nála.
Egyedül élek, elhagytam a férjemet. Ha nem teszem meg, lehet hogy valamelyikünk megölte volna a másikat. Tudom ez elég bizarrul hangzik, de sajnos igaz. A nárcizmus eluralkodott az életünkön, engem szinte teljesen körbeszőve. Hihetetlenül abszurd világba kényszeríti az embert, ha a párja nárcisztikus. Olyannyira, hogy mikor végre kiszabul a hálóból nagyon sokáig úgy érzi még mindig fogoly. Egy év telt el azóta, hogy a bőröndömmel felszálltam a buszra, mely egy teljesen új, kiszámíthatatlan élet felé vitt, ahol csak magamra számíthatok majd.
Egy év teljes magányban, család, barátok és társ nélkül. Sokszor hetek múlnak el anélkül, hogy valakivel beszélnék, városi remete vált belőlem.
Ez alatt az egy év alatt persze azért történtek velem jó és rossz dolgok, de leírhatatlanul másabb fajta megélése ez az életnek, mint az előző hét évem hullámvasútazása.
Tisztább, egyszerűbb, lassúbb, néha szomorúbb, de néha boldogabb.
Akartam az egyedüllétet, akartam, hogy ne legyen mellettem senki. Vágytam a magányra, arra, hogy magamban lehessek, senki ne hasson rám és én se hassak senkire. Most jó ez így nekem, bár néha elgondolkozom, hogy már mindig így lesz-e és vajon jó-e, ha így lesz?
Kellett ez az év, szükségem volt a lelkem gyógyulására, az elmém tisztulására. Nincs is ehhez jobb terep, mint egy idegen ország idegen városa.
Szeretem új lakhelyemet, lassanként felfedezem és egészen jól elnavigálom benne az életemet. Vannak dolgok amik hiányoznak, az hogy télen is sétálhassak, ez itt lehetetlen, mert jóval hidegebbek vannak és a hidegallergiám ezt nem tolerálja. Hiányzik nagyon a tenger! A vízparti nyári reggelek, a nagy uszások, a vízben létezés. Ugyanakkor minden amire szükségem lehet, itt van a közelemben és mindenért elég csak egy- két utcányit gyalogolnom. İmádom, hogy naponta más parkban pihenhetek meg, ha elfáradok sétáim alkalmával. Szép virágos, zöld város ez, praktikus és nyugodt benne az élet. Azért esténként, még sötétedés előtt hazatérek, mert bizony elég multikultutális a város népe. Szíriaiaktól kezdve, az arabokon át, négerek és mindenfajta más népnek a fiai és lányai is a szomszédaim. A terror és a bűnözés is jelen van, így vannak előnyei is a remetelétnek. Ezért aztán például nem járok színházba és koncertekre, pedig most a hónap végén is lesz egy kellemesnek ígérkező előadás. Napközben viszont hála annak a magasságosnak eddig még semmi atrocitásnak nem voltam kitéve, sőt igazán sok tisztelettel és segítőkészséggel találkozom nap, mint nap. Lerí rólam, hogy idegen vagyok, így nagyon sokszor megkapom a kérdést, hogy honnan jöttem. Aztán a válasz hallatán csodálkozva jön a következő kérdés: miért pont erre a városra esett a választásom.
Összegezve ez az év elhozta számomra azt, hogy vissza tudjak térni magamhoz, mit mondjak elég messziről kellett indulnom. Nem tudom mit hoz a jövő, de vissza kapott harcos, erős énemmel talán könnyebben elbánok majd vele.
