A szeretet gyökerei

 Az erdő egyik csendes reggelén, amikor a nap sugarai éppen csak hogy átfénylettek a tölgyes lombkoronáján, egy túrázó érkezett az ösvényre. Léptei roppantak az avarban. Útközben megéhezett és táskájából elővette az útra csomagolt körtét és jóízűen megette a zamatos gyümölcsöt, a csutkáját pedig finoman a tölgyek tövébe ejtette. A csutkában lévő magokat a puha föld vette körül, szinte azonnal befogadva az erdő részévé téve azt.

A tölgyek, akik évtizedek óta figyelték az erdő életét, csak egy pillanatra vették észre a túrázót. De aztán, a napok és hetek alatt valami különöset éreztek. Egy új rezgés futott végig gyökereiken – egy fiatal élet kis szikrája, amely mélyen a földben kezdett formálódni. Bár még nem látták, tudták, hogy valami különleges készül.

Egy hűvös, esős hajnalon az egyik körte mag végül megmozdult. Egy aprócska zöld hajtás bújt ki a földből, félénken, mint egy újszülött, aki először látja meg a világot. A tölgyek vastag gyökereik által szinte megérezték az érkező életet, és türelemmel figyelték, ahogy a hajtás lassan növekedni kezdett.

„Nézd csak, testvérem,” suttogta az egyik tölgy a másiknak a szél fuvallatán keresztül. „Egy új élet ébred a mi árnyékunkban. Vajon mi lehet a sorsa?”

„Vigyázzunk rá,” válaszolta a másik, „és majd az idő megmutatja. Minden élet része az erdőnkre, és mindannyiunkra hatással lesz.”

A tölgyek lombjai óvó árnyékot vetettek a gyenge hajtásra, védve azt az erős naptól és a hirtelen záportól. Az erdő többi lakója – a mókusok, madarak és rovarok – még nem vette észre az apró jövevényt. Csak a tölgyek tudták, hogy valami csodálatos van születőben.

Az apró gyümölcsfa napról napra erősebb lett. A tölgyek gyökerei körbeölelték a föld alatt, mintha öleléssel biztatnák. Egy nyári délutánon egy kíváncsi kis madár landolt a törzsén, és csodálkozva csipogott:

„Ez meg ki lehet? Még nem láttalak itt az erdőben!”

„Egy új élet vagyok,” válaszolta csendesen a gyümölcsfa. „Még tanulom, hogyan legyek igazi fa.”

A tölgyek mosollyal hallgatták a beszélgetést. „Mi majd segítünk neked,” mondták mély, szelíd hangjukon. „Az erdő nemcsak az otthonod lesz, de a családod is.”

A gyümölcsfa gyönyörű virágokat kezdett bontani, amelyek illata messzire eljutott. Az illat vonzotta az erdő első lakóit – méheket, pillangókat és még egy énekesmadarat is, aki azonnal dalt zengett az új jövevény tiszteletére.

„Ezek a virágok csodálatosak!” mondták a méhek. „Ezzel az erdő még színesebb lett.”

A gyümölcsfa pirulva hajtotta le ághajtásait, még mindig kicsit bizonytalanul. De a tölgyek ott voltak, hogy bátorítsák:

„Látod? Már most megváltoztatod az erdőt. Egy nap talán még nagyobb ajándékot is hozol.”

Egy csendes holdfényes éjszakán, mikor az erdő alig moccant, és az állatok már álomba szenderültek, az Öreg Bagoly halk szárnycsapásokkal leszállt az egyik tölgy legfelső ágára. A baglyot mindenki tisztelte az erdőben, hiszen ő volt a bölcsesség megtestesítője, és mindig tudta, mikor van szükség tanácsaira.

A tölgyek szelíden üdvözölték:

„Öreg Barátunk, üdvözlünk. Valami különleges történt itt – egy új élet született a tövünkben. Mit gondolsz, hogyan vezessük őt az erdő törvényei és harmóniája szerint?”

Az Öreg Bagoly figyelmesen szemlélte a gyümölcsfát, amely éppen álomba ringatózott az éjszaka csendjében. Szeme sárgán villant a holdfényben, majd mély hangján megszólalt:

„Minden élet egy lehetőség, hogy az erdő gazdagabb és szebb legyen. Ez a kis fa nemcsak táplálékot hoz majd, hanem a madarak dalát, a méhek táncát és új reményt az egész tölgyesnek. De figyeljetek rá, hogy a harmónia megmaradjon. A szeretet, amit adtok, mindig visszatér hozzátok.”

A tölgyek bólintottak – lassú, méltóságteljes mozdulattal, ahogyan csak a tölgyek tudnak –, és megfogadták a bagoly szavait. Az Öreg Bagoly pedig minden éjszaka figyelte a kis gyümölcsfa fejlődését, és szükség esetén bölcs tanácsaival segítette őt.

Egy reggelen, mikor a nap sugarai áttörtek a lombkoronán, a gyümölcsfa szomorúan hajtotta le ágait. „Nem értem,” suttogta a tölgyeknek, „miért vagyok itt, és mit tehetek értetek.”

Az Öreg Bagoly mély, de gyengéd hangon megszólalt az ágról:

„Te egy híd vagy, kedves gyümölcsfa. Egy híd a múlt és a jövő között. A tölgyek bölcsességet adtak neked, te pedig életet, színt és reményt adhatsz az erdőnek. Ahogy növekedsz, te is rájössz, hogy az élet lényege a kapcsolat és a kölcsönös odafigyelés.”

A gyümölcsfa lassan felemelte ágait, mintha megértette volna a bagoly szavait. Aznap a madarak dallal köszöntötték őt, a méhek pedig boldogan gyűjtötték a nektárt a virágaiból. Az Öreg Bagoly csak mosolygott, szárnyait elegánsan megigazítva, tudva, hogy a fa már elkezdett ráébredni igazi rendeltetésére.

Ahogy teltek a hónapok, a gyümölcsfa virágai helyén apró termések kezdtek megjelenni. A tölgyek kíváncsian figyelték, hiszen soha nem volt még dolguk gyümölcsfával, és az erdő többi lakója is izgatottan várta, hogy mi kerekedik ki ebből.

Egy nyári hajnalon, mikor a nap sugarai éppen elérték a gyümölcsfa ágait, az első gyümölcs megérett. Egy színes, érett körte ringott a kis fa ágán, és amikor az Öreg Bagoly meglátta, bölcsen megjegyezte:

„Ez a gyümölcs nemcsak eledel, hanem ajándék. Az állatok, akik megízlelik, továbbviszik a magjait, és új életet hoznak az erdőbe.”

A madarak voltak az elsők, akik felfedezték a gyümölcsöt. Egy kis énekesmadár vidám csiripeléssel szállt le, majd óvatosan csipegetett bele. Az íz annyira magával ragadta, hogy azonnal nekilátott terjeszteni a hírt az erdő többi lakójának. Hamarosan a mókusok is megjelentek, és az erdőben egyre nagyobb lett a sürgés-forgás.

Ahogy a gyümölcsfa egyre népszerűbbé vált, a tölgyek lassan háttérbe szorultak. A madarak már nem álltak meg az ágaikon énekelni, a mókusok pedig elhagyták a tölgy makkjait a gyümölcsfa terméseiért. A tölgyek között csend telepedett, és egyikük halkan megszólalt:

„Testvérem, úgy érzem, hogy elfelejtettek minket. Vajon mi lesz a helyünk az erdőben, ha minden figyelem a gyümölcsfára irányul?”

Az Öreg Bagoly, aki mindent látott és hallott, közbeszólt:

„Ne veszítsétek el a hiteteket. A gyümölcsfa még tanulja, hogy mit jelent adni és kapni. Segítsétek őt, hogy megértse: az erdő harmóniája csak akkor maradhat fenn, ha mindenkire figyelünk.”

Aznap este a gyümölcsfa furcsa álmot látott: hatalmas vihar söpört végig az erdőn, és ő képtelen volt megvédeni magát. Az álmában a tölgyek oltalmazták őt, gyökereikkel tartva meg a talajban. Amikor felébredt, megértette, hogy az ő ereje csak a közösség erejével válik teljessé.

„Mindenkitől kaptam valamit, amitől növekedhettem,” mondta a tölgyeknek másnap reggel. „Most már megértem, hogy itt az idő, hogy én is visszaadjak valamit.”

A tölgyek és az Öreg Bagoly elégedetten mosolyogtak, tudva, hogy a gyümölcsfa rátalált a saját útjára.

A fiatal körtefa ágainak végén a körték, mintha aranyszínű gömbök lettek volna, szelíden csillogtak a napfényben. Az erdő lakói már messziről érezték az édes illatot, amely a fa terméseiből áradt. Mindenki csak erről beszélt: „Hallottátok? A fiatal körtefa gyümölcsei megértek!” Az énekesmadarak szárnyra kaptak, hogy elsőként érjenek oda, a mókusok pedig a lombok között cikázva siettek a fa alá.

De miközben mindenki ünnepelte a körtefát, a tölgyek árnyékában egyre nagyobb csend telepedett. A tölgyek, akik annyi évig óvták és táplálták a kis fácskát, most magukra maradtak, és csak hallgatták a madarak vidám trilláit, amelyek már nem az ő ágaikon

Egy éjszakán, mikor az erdő fölött a hold fénylett, az Öreg Bagoly csendesen leszállt a körtefa egyik alsó ágára. Az ágat szinte alig mozdította meg, mégis a fa azonnal érezte a bagoly jelenlétét. „Hogy érzed magad, fiatal barátom?” kérdezte a bagoly bölcs hangján.

„Boldognak kellene lennem,” suttogta a körtefa. „De valami hiányzik. Annyi szeretetet kaptam a tölgyektől, mégis úgy érzem, hogy most ők szomorúak.”

Az Öreg Bagoly szeme megcsillant a holdfényben. „Ez azért van, mert a természetben minden kölcsönös. A szeretet és gondoskodás, amit kaptál, akkor válik teljes körűvé, ha vissza is adod. A tölgyek, akik megvédtek téged, most a te segítségedre szorulnak.”

Másnap reggel a körtefa elhatározta, hogy megváltoztatja a dolgokat. Meghívta a madarakat, a mókusokat és az erdő többi lakóját egy különleges gyűlésre. A tölgyek alatt gyűltek össze, ahol a fa így szólt:

„Kedves barátaim! Hálás vagyok, hogy szeretitek a gyümölcseimet, de ne felejtsük el, hogy mindannyiunknak köszönhető, hogy az erdő ilyen csodálatos hely. A tölgyek adtak nekem árnyékot, amikor kicsi voltam, és nélkülem ti sem lennétek itt. Most arra kérem a madarakat, hogy dalukkal dicsérjék a tölgyeket is, a mókusokat pedig arra, hogy a makkjaikkal terjesszék a tölgyek magjait. Együtt újra megteremthetjük az erdő harmóniáját.”

A madarak boldogan zengték a tölgyek történetét, az énekük messzire szállt az erdőben. A mókusok újra megtöltötték kis odúikat a makkokkal, és a tölgyek lassan ismét érezték, hogy fontosak az erdő életében.

Az erdő lassan újra harmóniába került. A tölgyek, a körtefa és az állatok mind megértették, hogy csak akkor lehet teljes a boldogságuk, ha egymásért is dolgoznak. Az Öreg Bagoly elégedetten figyelte az eseményeket fentről, és lassan elmosolyodott. Tudta, hogy a tölgyek, a körtefa és az erdő lakói egy különleges példát mutattak arra, hogy az egység és a szeretet a legfontosabb erő a természetben.

Küçük çirak

Megint egy Törökországbeli szerintem klassz dologgal szeretnélek benneteket megismertetni.

Nagyon korán feltűnt, hogy az országban ebben milyen sok gyerek sertepertél azokban az éttermekben ahol megfordultam. Kezdetben azt hittem, de klassz a család fiataljai besegítenek a családi vállalkozásban. De aztán az egyik kedvenc helyemen is felbukkant egy olyan 10 éves fiúcska, holott tudtam, hogy a tulajdonosnak nincs gyereke. Ezen elgondolkodtam és mikor legközelebb is a ő szolgálta fel nekem a mercimek çorbámat, hát rákérdeztem a dologra. Ali bey odahívta  asztalomhoz a mosolygós tinit és bemutatta nekem - ő Hüseyin, a mi küçük çiragimiz, vagyis a tanoncunk, inasunk - mondta. Hüşeyn arca pedig egyszerre mutatott büszkeséget és szégyenlőséget. Annyira cuki volt! 😉 Aztán elkezdtem őt figyelni munka közben! Tisztelettel beszélt a tulajjal, meg a többi pincérrel, a vendégekkel meg kedvesen, mosolygósan. Látszott rajta, hogy élvezi a dolgot. A másik ami feltűnt, hogy a felnőttek sem lenézve, hanem igazi kollegalitással bántak vele. Ez a fiú mire szakmát kell választania, megtanulja, hogy kell közlekednie a munka világában. A középiskoláig bele is tanulhat több féle mesterségbe. A szakmunkásképzőben pedig már elő is léphet, nem lesz már kisinas, hanem gyakornok. 

A fodrásztól kezdve a piacig, a teázókban, éttermekben, a cipésznél, a szabónál, a pékségben mindenhol vannak ilyen szakmát elleső gyerekek.

Az én hajamat is ketten szárítják be, az egyik oldalon a fodrászom, a másikon pedig a gyakornok! Előttetek van ez a jelenet? Érdemes elképzelni. 😉

Szóval nektek mi a véleményetek erről? Mert hát, ha úgy vesszük ez bizony gyerek munka! Nekem mégis szimpatikusabbak olyan kiskamaszok, akik megízlelték már a munkát, tapasztalatokkal lettek gazdagabbak a felnőtt léttel kapcsolatban, mint mondjuk azok a kulcsos gyerekek, akik bandákba tömörülve semmit tevéssel ütik el a nyarat, vagy otthon ülve kütyűznek.

Érdekes, hogy sehol nem találtam gyerek fotót, csak olyat ahol már kamaszok az inasok. Most vagy elhiszitek nekem a leírtakat, vagy nem! 😉 

Abla, abi , na meg a keresztnév

Hát az úgy volt, hogy amikor először mentünk együtt a boltba a török férjemmel, volt valami ami nagyon meglepett. A pénztároslány így közölte a fizetni valót: 25 tele yaptı abi. Hm, ez nem szószerinti fordításban annyit jelent, hogy 25 líra lett a végösszeg bátyám. Mi az hogy "bátyám" gondoltam én, mi ez a bizalmaskodás. A férjem amúgy is egy flörtölős típus, nem kellene még lovat is adni alá. 😉

Aztán teltek-múltak a török napjaim és egyszercsak valahol, már nem emlékszem hol egy srác szólított meg úgy hogy "abla",  vagyis nővérem. Gyorsan a férjemre pillantottam, mert ő nemcsak flörtbajnok volt, hanem piszkosul féltékeny típus is. Mivel nem láttam rajta, hogy le akárná csapni a srácot, nyugtáztam magamban, hogy ez így rendben van. 

Szóval kérem szépen Törökországban mindenki abla, abi, teyze vagy amca, attól függően, hogy ki milyen korosztálynak a tagja és hogy aki megszólítja őt, mennyivel fiatalabb, vagy idősebb nála.

Mindenhol írd és mondd mindenhol ez dívik, igen még a hivatalos helyeken is. 

A hivatalos helyekről jut eszembe egy másik furcsaság. İgen, igen észrevehettétek ezt a török sorozatokban is. A banktól kezdve a kormányhivatalokig mindenhol a keresztnevükön szólítják az ügyfeleket, hozzátéve hogy úr, vagy hölgy. Én például "Eszter hanım" hívószóra ugrok és megyek az ügyintézőhöz. 😉

Kíváncsi vagyok nektek mi a véleményetek erről? Nekem kifejezetten tetszik, mert mintha itt senki sem lenne idegen a másik ember számára, pláne nem ellensége! 

Kolay gelsin!

A címben szereplō török kifejezés számomra az egyik olyan "törökösdi" amit szívesen magyarosítanék!

Inkább az értelme, a hozzátársított érzés a fontos, mint a szószerinti fordítása.

Minden olyan helyre belépve, illetve távozva onnan használják, ahol valamiféle tevékenységet folytatnak. Dolgoznak, tanulnak, ügyetintéznek stb.

A jelentése: könnyen menjen, legyen könnyen elvégezve. 

Ha belépsz egy boltba, vagy hivatalos helyre ezzel indítasz. Mindig!! Ha hozzáteszel egy "abla"-t, vagy egy "abi"-t még barátsogasabbnak tűnsz. Ezekről a megnevezésekről egy másik posztomban bővebben is írok majd, mert megérdemlik. 😉

Szóval belépsz és "Kolay gelsin"-nel kívánsz kellemes és sikeres tevékenykedést. 

Természetesen ilyen indítással megalapozod a máris kicsit magasabb rezgésszintről induló diszkurzust. Ha mosolyogsz is hozzá, még inkább stimulálod az összhangot. Talán ennek is köszönhető, hogy a törökök arról is híresek, hogy nincs megoldhatatlan feladat a számukra (addig-addig ügyeskednek, amíg valahogy sikerrel nem járnak). Hiszen úgy gondolom te is szívesebben ötletelsz megoldásokon, ha barátságosan, mosolyogva kérik azt tőled. 

Szóval "Kolay gelsin ablam, abim!" 🤗

Újraszappan! Juhéjjjj!

https://www.facebook.com/EszterFalusiPortekai?mibextid=avESrC

Mivel újra jelentkezésem óta lett jó néhány új csoporttagunk engedjétek meg, hogy bemutatkozzam nekik is. Tudom Ti mindent tudtok rólam, hisz már a század elejétől ismerjük egymást! 😉

Eszter vagyok, szappanos Eszter, de megkaptam már a zöldboszi nevet is. 

40 évig egy magyarországi városban éltem, aztán úgy hozta a sors, hogy falura költöztem. Megtaláltam a nekem való házikómat, benépesítettem az istállót és a legelőt nyulakkal, tyúkokkal és kecskékkel. İmádtam ezt a nehéz, de természetközeli életet. Kecsketejjel és sajttal láttam el a városi embereket és egyre többen keresték termékeimet. Újságok írtak rólam, sőt tv műsorban is szerepeltem. 

Aztán jött a nálam szinte elkerülhetetlen törés, régebbi követőim tudják, hogy nálam ezek az éles élethelyzet váltások igen gyakoriak. 

Szóval tök egyedül maradtam és így már nem tudtam a városba juttatni a termékeimet.

Egyetlen nap volt eddigi életem során amikor reggelttől késő estig megállás nélkül sírtam és ez az a nap volt amikor kecskéim közül nagyon sokat el kell engednem. Nem tudom leírni ezt a borzalmas érzést, mert ezek állatok annyira mélyen beívódtak az életembe, a szívembe, hogy hiányuk valóban kínzó fájdalmat okozott. Hiszen ott voltam, néha segítettem is a születésüknél és nagymama korukig velem voltak.

Ott maradtam egypár kecskével, mert képtelen voltam mindannyiunktól megválni!

Így viszont azon felül amit én elhasználtam minden nap maradt kecsketejem.

Az internetet böngészve kerestem valami felhasználási lehetőséget, mikor is angol és amerikai oldalakon megláttam a kecsketejszappanokat. 

Felcsillant a szemem, főleg amikor a jótékony hatásairól olvastam. 

Nem szaporítom a szót, lefordítottam a receptek, átkalibráltam a mértékeket és elkezdtem kialakítani a saját receptjeimet. Egy-két hónapig illatos lett a kukám, mert rendszeresen ott landoltak a kísérleti példányok. Vagy nem voltak elég szilárdak, vagy a habzásukkal nem voltam megelégedve. Aztán jöttek az első eredmények és a családom, ismerőseim is kipróbálták őket. Mivel nagy sikerük lett, elkészítettem az első kezdetleges webshopomat és most már nem sajtok, hanem szappanok szerepeltek a számláimon. Szóval elhoztam Magyarországra a szappanok királynőjét a kecsketejszappanokat. 😉

Hú, ez hosszúra sikeredett és a szappanokról még nem is beszéltem.

Régi vevőim tudják, de Nektek akik mostanában keveredtetek erre elmondom, hogy a szappanjaim nagy százalékban tartalmaznak kecsketejet. Aztán 5 féle hidegen sajtolt olajat adok hozzájuk. Természetesen csak és kizárólag természetes anyagokkal dolgozom! Receptjeimet a különböző bőrtípusokra és bőrproblémákra alakítottam ki. 

Büszkén állíthatom, hogy rengeteg embernek segítettek már az én kis szappankáim. Legfőképpen az ekcémával és pszoriázissal élő vásárlóimtól kaptam időnként "előtte-utána"

fotókkal ellátott köszönő leveleket. De a száraz, exrtaszáraz bőrre is jótékonyan hatnak. Vannak zsíros, pattanásos bőrre is szappakáim.

İde kívánkozik egy régebbi blogbejegyzésem: https://www.blogger.com/blog/post/edit/1867847419445843599/8285992363268197317

Mostanság Törökországban élek, egyszer már küldtem innen szappanokat hűséges vevőimnek, de a posta az áraival megtorpedózta ezt. Viszont egy-két hete rátaláltam egy magyar cégre, akik ha nem is olcsón, de elviszik a csomagjaimat Budapestre.

Most itt tartunk és nagyon hálás vagyok a sorsnak, na és legfőképpen hűséges vevőimnek, akik még mindig szeretik a szappankáimat, hogy megint hódolhatok kedvenc elfoglaltságomnak és hogy ezt a lakást is beillatozhatom! 😉

Nem igazán szoktam ilyet kérni, de ha ezt a bejegyzésemet megosztanátok, megköszönném! 🙏

Goldspirit riport anyaga :)

Körülbelül 2 hete felhívott egy újságírónő, hogy internetes magazinja számára szeretne velem riportot készíteni. Megnéztem milyen újságról van szó és mivel az enyémhez nagyon hasonló a világlátásuk, igent mondtam. Akkor még azt hittem, online interjú lesz belőle, így meglepődtem, mikor Saci időpontot kért a látogatására. Pestről jött és nagyon szimpatikus lett már az első pillanatokban. Szóval oldott hangulatú és elég hosszú beszélgetés lett az interjúból és azt hiszem egy kellemes új ismeretséggel lettem gazdagabb!

Íme az interjú anyaga:

Szappan kecsketejből

A szeretet energiát sugárzó kozmetikum

Az Eszterszappan "birodalmába" utaztam el a Pécs melletti takaros, egyutcás faluba, hogy megtudjam, hogyan készül, és mire jó a kecsketejből készült szappan, amelyről a használói azt állítják, hogy a "gyógyító" hatása mellett érzehető benne az a szeretet, amellyel Eszter hazánkban az elsők között elkészíti őket.

Negyven év városi élet után, a postatiszt-garfológus Eszter párjával kiköltözött a hőn vágyott "igazi" kis faluba: a nagy kerttel körbevett, nagy istállóval összeépített tornácos parasztházba.

- A busz sajnos csak reggel és délután jár a faluba, nehéz innen bejutni Pécsre. Mindenképpen olyan munkán gondolkodtam, amit itthon lehet végezni. Ott volt az istálló. Az állatokat imádom, de olyanokat akartam tartani, amikkel egyedül elboldogulok - egy ismerős amerikai házaspár látva a nagy istállót, és a ház körüli legelőt azt tanácsolták Eszternek, hogy tartson a kecskéket.

- Csak az állatkertben láttam addig kecskéket, az internetről, meg néhány könyvből összeszedtem az információkat a kecsketartásról - megtetszett nekem ez az állat! Beszereztünk három kecskét, egy anyát, és két kislány kecskét. Sajtot készítettem a, közben bakokat cseréltem, fölfejlesztettem húsz "anyára", meg egy bakra az állatállományomat. Sikerrel gyártottam a sajtot - egészen addig folyt így a gazdálkodás, amíg megoldhatalannak tűnő problémák jöttek és valamilyen rejtélyes ok miatt 3 kecskelány elpusztult.

- Nagyon megrázott ez engem, hiszen a mai napig mindegyik kecskémet imádom. Ott vagyok a születésüknél, látom őket felnőni. Mindegyik külön személyiség. Fájdalmas döntést hoztam: három kecskét megtartottam, a többit eladtam - Eszter meséli, hogy azóta egy falubeli fiatalemberen kívül nem közelítheti meg más a kecskéket, mert amint megérzik, meghallják az idegent, remegni kezdenek. Ezért én sem zavartam meg a nyugalmukat.

Kecsketej szappan

- Változtatnom kellett, de nem tudtam, hogy mihez kezdjek. Itt a faluban minden információhoz az interneten keresztül jutok. Az angol nyelvű oldalakon megakadt a szemem a "goat soap" szón, vagyis a kecsketej hozzáadásával készült szappanon. Mi lehet ez? Böngésztem a magyar oldalakat, de erről nem találtam semmit. Pontosabban egy debreceni gyártó kecsketej savóból készített szappant - Eszter a magyar kecsketejszappan úttörőjeként először is a lefordíttatta a szappan készítésének leírásait, az alaprecepteket. Majd beszerezte a hozzávaló olajakat, meg a nátrium hidroxidot (a szappanhoz-Eszter szakértői tájékoztatása szerint- ugyanis szükséges a lúg, amelyet a nátriumhidroxid ad, és a zsíradék, amelyet a hidegen sajtolt olajokból nyer.) A szappanok harminc százalékban tartalmazzák a kecsketejet és kizárólag kizárólag természetes hozzávalókkal dolgozik!

- Az első szappanjaim nagy része a szemetesben végezte, mert a lefordított alapreceptekből nem lehetett elkészíteni igazán jó szappant. Nekem kellett kiagyalnom az arányokat, mitől lesz habzó, nem túl puha. Boldogsággal töltött el, amikor végre sikerült elkészítenem az első tökéletes szappant- az első darabokat az ismerősök, a család tagjai próbálgatták, nagy megelégedéssel. Előbb elkészített egy honlapot, ahol kezdetben csak információkat adott a szappanokról. Majd elindította a webáruházat, beindult az üzlet.

- A kecsketej szappannal első sorban nagyon jól kezelhető az ekcéma és a psoroásis. Eleinte az alapszappant, vagyis a natur változatot készítettem. Miután a vevőim visszajelzéseiből láttam, hogy jó a hatásuk, felkészültem, hogy összeállítsam a különböző bőrtípusokhoz a szappanokat.

Nem vagyok sem kozmetikus sem bőrgyógyász, ezért rengeteget kellett hozzáolvasnom, hogy milyen olaj, milyen alkotóelem, milyen mértékben, milyen összetételben támogatja a különféle bőrtípusokat. Először a száraz, majd a zsíros, pattanásos bőr ápolására, majd a rozaceara kezelésére is "kevertem" szappant.

- Ma már természetesen minden bőrtípusra, és a problémás bőr kezelésére van szappanom. Rengeteg pozitív visszajelzést kapok a vevőimtől. Azt írják, hogy szeretet-enrgia árad a szappanjaimból. Eleinte furcsának találtam, de miután egyre több helyről kaptam ezt az "észervételt", egyre inkább figyelek arra, hogy csak akkor készítsek szappant, amikor nem vagyok fáradt, jól érzem magam- Eszter szappanja igazi kézműves termék, hiszen az előkészítéstől a postázásig, vagy ahogy ő mondja az állattenyésztéstől a Corel Drawig, a termelés minden egyes fázisa az ő kezében van.

- Nap mint nap én fejem a kecskéket, én keverem ki a szappant. Nem tömbben készítem, hanem különféle formákba öntöm ki, amitől még szebbek lesznek. Szeretem megtervezni a csomagolást, a designt. Én adom postára őket. Levelezek a megrendelőimmel, egyrészt visszajelzem a megrendelésüket, tájékoztatom őket a csomag feladásának időpontjáról. A pozitív vélemények engem is pozitív energiával töltenek fel. Annyira szeretem ezt a munkát, hogy a szabad időmben is mindig azon gondolkodom, hogyan tudnék még jobb szappanokat előállítani. Ez adja az erőt ahhoz, hogy kitartsak, pedig lassan nyolc éve nem tudtam elmenni szabdságra.

Újságíró: Illés Sarolta

Itt fog megjenni a jövőhéten: http://www.goldspirit.hu /nézzetek bele, nagyon színvonalas magazin, szerintem közületek sokan osztoznak abban a világlátásban, amivel ez az újság rendelkezik!/

Köszi Saci!!

Rejtélyes ősz

Nálam már csak úgy van az, hogy valamiért az átlagosnál többször hoz az élet komoly változásokat. Élethelyzetek és helyek változnak leginkább akkor amikor már megszoknám őket. Van mikor kedves állatokkal vagyok körülvéve és van, hogy legkevésbé sem kedves emberekkel. Néha repülök, máskor meg menekülök a számomra kijelölt következő életállomásomra. 

Ezen a nyáron a kilencedik török nyaramat töltöttem, ebből az utolsó kettőt egyedül. 

Az első egyedül töltött évemről ezt írtam a naplómba:

Egyedül vagyok! Teljesen magamban. Nem tudom, hogy szívesen megosztanám-e bárkivel is ezt az önmagammal bekuckózott magányt. Hiszen jó így! Nem bánt senki, nem kell alkalmazkodnom senkihez. Nincs ítélkezés, nincsenek játszmák. Nyugalom van. Azt teszek amit akarok és nem baj, ha éppen semmihez sincs kedvem. Nem kell mosolyogva magamat másnak mutatnom, hogy elfogadjanak. Tisztában vagyok az értékeimmel és nincs szükségem arra, hogy ezeket másoktól halljam. Sohasem adtam sokat mások véleményére, már csak azért sem, mert homlokegyenest mást lát bennem az egyik ember, mint a másik. Én ugyanaz vagyok akkor is amikor csak a rosszat gondolnak rólam és akkor is, mikor piedesztálra állítanak. Nekem az sem baj, hogy vannak hiányosságaim. Legalább nem unatkozom itt az egyedüllétben. Van mit egy kicsit napról-napra jobbá tennem. Jól elvagyok magammal. Ez persze nem jelent teljes elszigetelődést. Ha valaki keresi a társaságomat és úgy ítélem meg, hogy jó lenne egy kicsit  kiszakadnom magamból, szívesen csatlakozom hozzá egy időre. A búcsúnál ugyan hálás vagyok az együtt átélt élményekért, de azért örülök, hogy visszahúzodhatok ismét a csigaházamba. İtt érzem magam biztonságban. Gondolom, ha ez az írás egy pszichológus kezébe akadna, máris megkapnám az antiszociális címkét és valószínű igaza is lenne. Hisz kívülről csak a nemcsatlakozás látszik. İgen tudom, elfogadott tény, hogy az ember társas lény és ez az offline életstílus nem illeszkedik hozzá. Mégsem érzem azt, hogy boldogtalanabb lennék így, mint a férjemmel töltött utolsó években.

Aztán eljött az amikor végre lelkileg is a hátam mögött tudtam a bántalmazó kapcsolatomat. Hosszú volt az út, de végigjártam és nem tudom hányadik kilométerkőnél végre ott voltam megint "én". 

Ez az ősz hozhat megint újabb változást és én megint csak azt érzem, hogy hiszen csak most kezdtem igazán beleszokni a szingli török életbe.

Azt mondják leszületésünk előtt meghatározzuk, hogy nagyjából miket szeretnénk megtapasztalni a földön. Ha ez valóban így van akkor én az előző életemben nagyon unatkozhattam és elhatároztam, hogy ebben majd habzsolni fogom a megéléseket! 😉