A gyűlölet

Az úgy volt,hogy a gyűlölet sokáig bolyongott, mert nem talált magának megfelelő lakóhelyet. Bolygókon, csillagokon, üstökösön próbált megtelepedni, de mindegyik lerázta magáról. Aztán elért a Földre. Először a virágok közt igyekezett viszályt szítani, de hiába. A virágok mind amennyi fajta összefogtak ellene és elüldözték. Hasonlóképpen járt az állatokkal is. Nem volt mit tenni tovább állt. Kószált erdőn, réten, de mindenhonnan csak megvető pillantásokat kapott. Aztán ahogy kimerülve és szinte teljesen reményvesztetten ücsörgött egy padon leült melléje az ember...

 Ádám és Éva története ahogy én gondolom

Aznap mikor Ádámot megteremtette, Isten nagyon elfáradt mégis alig várta a másnapot, hogy alkotásában gyönyörködhessen. 

Figyelte őt és megnyugodott, mikor látta Ádám élvezi a körülötte lévő világot. 

Szinte azonnal megtalálta helyét a növények és az állatok között. A vadiúj alkotóelem az elme segítségével elkezdte birtokba venni a Földet. Telt múlt az idő és ahogy Isten az ő maximalista szemeivel szemlélte Ádámot furcsa érzés kerítette hatalmába. Mintha valami hiányozna, nem lenne kerek egész. Nem nagyon értette mi a fusztráltságának az oka, hisz alapvetően nagyon is elégedett volt azzal amit összehozott ebben az ember nevű lényben. Mégsem hagyta nyugodni a dolog, így bár előzőleg a Paradicsom nevű projektet befejezettnek tekintette elgondolkodott azon, hogy mégiscsak nekilát egy újabb emberi konstrukció megalkotásához. Ha már így, akkor legyen úgy, hogy sokasodjanak, legyenek társai egymásnak! Hely volt bőven és  mennyivel izgalmas lenne így a paradicsomi élet! Nosza nekilátott. Ugyan nem volt teljesen tisztában azzal, hogy mi az ördögöt kellene módosítania Ádámon, de tapasztalatai szerint az alkotómunka folyamatában úgyis  jönnek a jobbnál jobb ötletek. 

Így is lett és megszületett Éva! 

Éva Ádám pontos mása volt, illetve dehogy, hisz természete a férfiénál lágyabb, kedvesebb, befogadóbb lett. Ennek megfelelően külseje is változott, a teremtő csinosítgatott rajta itt-ott egy picit és Éva tökéletesre sikeredett.

Ám valami megint csak nem stimmelt. Az Ádám és Éva nevű pár dinamikájának fogaskereke csikorgott egy kicsit. Isten megint gondolkodóba esett. Mi a baj, hisz Ádám jól funkcionál, mégis a nő közelében teljesen megváltozik. Éva minden területen jobban teljesített és ezt látva Ádámban kialakult egy masszív kisebbségi érzés. 

Isten, bár Évát fő művének tekintette kénytelen kelletlen muszáj volt visszavenni a tökéletességéből, hogy egyensúlyt teremthessen. Elvett egy kicsit Éva erejéből és Ádámnak adta, ezzel együtt a védelmezés is férfierény lett, na és a Paradicsomban is jobban navigált Évánál.

Így lett teljes a kép és Isten megpihent. Azóta is csak szaporodnak és szaporodnak, ebből meg aztán túlszaporodás lett, de ez már egy másik történet! 

Szingliként Törökországban

Vagyis nem is szingliként, mert tulajdonképpen még "férjnél" vagyok, de igazából mégsem vagyok nála.

Egyedül élek, elhagytam a férjemet. Ha nem teszem meg, lehet hogy valamelyikünk megölte volna a másikat. Tudom ez elég bizarrul hangzik, de sajnos igaz. A nárcizmus eluralkodott az életünkön, engem szinte teljesen körbeszőve. Hihetetlenül abszurd világba kényszeríti az embert, ha a párja nárcisztikus. Olyannyira, hogy mikor végre kiszabul a hálóból nagyon sokáig úgy érzi még mindig fogoly. Egy év telt el azóta, hogy a bőröndömmel felszálltam a buszra, mely egy teljesen új, kiszámíthatatlan élet felé vitt, ahol csak magamra számíthatok majd.

Egy év teljes magányban, család, barátok és társ nélkül. Sokszor hetek múlnak el anélkül, hogy valakivel beszélnék, városi remete vált belőlem. 

Ez alatt az egy év alatt persze azért történtek velem jó és rossz dolgok, de leírhatatlanul másabb fajta megélése ez az életnek, mint az előző hét évem hullámvasútazása.

Tisztább, egyszerűbb, lassúbb, néha szomorúbb, de néha boldogabb.

Akartam az egyedüllétet, akartam, hogy ne legyen mellettem senki. Vágytam a magányra, arra, hogy magamban lehessek, senki ne hasson rám és én se hassak senkire. Most jó ez így nekem, bár néha elgondolkozom, hogy már mindig így lesz-e és vajon jó-e, ha így lesz? 

Kellett ez az év, szükségem volt a lelkem gyógyulására, az elmém tisztulására. Nincs is ehhez jobb terep, mint egy idegen ország idegen városa. 

Szeretem új lakhelyemet, lassanként felfedezem és egészen jól elnavigálom benne az életemet. Vannak dolgok amik hiányoznak, az hogy télen is sétálhassak, ez itt lehetetlen, mert jóval hidegebbek vannak és a hidegallergiám ezt nem tolerálja. Hiányzik nagyon a tenger! A vízparti nyári reggelek, a nagy uszások, a vízben létezés. Ugyanakkor minden amire szükségem lehet, itt van a közelemben és mindenért elég csak egy- két utcányit gyalogolnom. İmádom, hogy naponta más parkban pihenhetek meg, ha elfáradok sétáim alkalmával. Szép virágos, zöld város ez, praktikus és nyugodt benne az élet. Azért esténként, még sötétedés előtt hazatérek, mert bizony elég multikultutális a város népe. Szíriaiaktól kezdve, az arabokon át, négerek és mindenfajta más népnek a fiai és lányai is a szomszédaim. A terror és a bűnözés is jelen van, így vannak előnyei is a remetelétnek. Ezért aztán például nem járok színházba és koncertekre, pedig most a hónap végén is lesz egy kellemesnek ígérkező előadás. Napközben viszont hála annak a magasságosnak eddig még semmi atrocitásnak nem voltam kitéve, sőt igazán sok tisztelettel és segítőkészséggel találkozom nap, mint nap. Lerí rólam, hogy idegen vagyok, így nagyon sokszor megkapom a kérdést, hogy honnan jöttem. Aztán a válasz hallatán csodálkozva  jön a következő kérdés: miért pont erre a városra esett a választásom. 

Összegezve ez az év elhozta számomra azt, hogy vissza tudjak térni magamhoz, mit mondjak elég messziről kellett indulnom. Nem tudom mit hoz a jövő, de vissza kapott harcos, erős énemmel talán könnyebben elbánok majd vele. 

Hétfőtől megint

Időről időre kapom tőletek a kérdést hova tüntem, mi történik velem? Hát tudjátok panaszkodni is, panaszkodást hallgatni is unalmas egy időután, ezért aztán hallgattam. De azt is tudom, többeteket őszintén érdekel, hogy merre visz az utam, ezért aztán így az év vége felé küldök nektek egy kis helyzetjelentést. A sors óriáskerekén újra és újra felfelé, lefelé, jobbra-balra himbálodzok egyre erősebben kapaszkodva. Ez az év engem különösen megdobált és még nincs vége. Szerelemből menekülés szerű elválásba, egyik országból a másikba, harmadikba, negyedikbe, majd vissza. A legmélyebb pénztelenség kilátástalanságából kicsit nyugodtabb körülmények közé, majd vissza. Sok leckét kapott ebben az esztendőben a lelkem is. Ajaj, de még mennyit! Volt részem elutasításban, megalázásban, kiközösítésben. Valahogy úgy érzem, mintha az élet a 2019 évet arra szánta volna, hogy koncentráltan dobjon rám minden megpróbáltatást, amit addig csak csöpögtetett. Ezzel az év végére elérte, hogy visszakapjam azt az utoljára gyerekkoromban érzett és kemény munkával lelkemből kitörölt érzést, hogy kevés vagyok. Kevés vagyok egy normális munkához, egy harmonikus kapcsolathoz. És hogy hozott ez az év jó dolgokat is? Igen, hozott! Barátságok megerősödését, két eddig ismeretlen országba kóstolhattam bele új nyelvi környezetben. Láttam szép tájakat és másfajta életstílust. 

A spiritualitás az elmúlt évtizedekben mindig is jelen volt az életemben. A vonzás törvényét, a teremtés valóságát hívő emberként igyekeztem idén is a lehető legtöbb időben ezeket szem előtt tartva élni. Mit mondjak ez most sokkal nehezebb feladatnak tűnt, mint általában. Mégis így is teremtettem. Segítségével egyszer-kétszer sikerült kihúzni magam a gödör mélyéről. Persze ahogy egyre több keserűség, szomorúság, kilátástalanság került a lelkembe, annál kevesebb hely maradt a pozitív gondolatoknak. Mégis újra és újra erőt vettem magamon és mentem tovább. Biztosan van köztetek olyan aki érezte már, hogy legszívesebben hirtelen eltűnne a föld színéről. Az sem sajnálta volna, hogy azt a kevés jót is itt kellene hagyni, ami még mindig része az életetének, csak hogy megszabaduljon a kilátástalanság érzésétől.  Na, ezt én azelőtt soha sem éreztem, pedig gyerekkoromtól kezdve sokszor lett volna alapja. Most viszont egyre többször gondolom azt, hogy felesleges már itt lennem, nincs már nekem itt dolgom! Mintha csak időhúzás lenne életem minden egyes további napja. De most tényleg! Hétfőn este haza érek a hideg házamba, ahol senki sem vár, viszont lassan a fejemre dől, mert hát öreg szegénykém és az utóbbi 6 évben magányosan várta gazdáját, aki majd gondját viseli. Sajnos hiába várta és mára bizony több sebből is vérzik, ázik, pedig jobb sorsra érdemes! Tőlem is feleslegesen reméli, hogy begyógyítom sebeit, esélyem sincs rá. Szóval keddtől én meg az én öreg parasztházam együtt várjuk a csodát, más esélyt nem látva a folytatásra.
Nem hiszem, hogy gyenge lennék, de halálosan elfáradtam. Új lendületet magamban nem találok. Kívülről sem érkezik, bár érdekes módon, mintha csak időnként jól seggbe taszajtana a sors, megvillant újabb és újabb lehetőségeket, de csak azért hogy legyen mit elvennie tőlem, ha már elhiszem, hogy az enyém lehet. Nem válogatós, lehet szó munkáról, boldogságról, mindenről amit szívesen látnék az életemben. Megadja, de vagy szinte azonnal vissza is veszi, vagy olyan hibával küldi el hozzám, amivel sajnos hasznát nem veszem.
Hát valahogy így! Viszont.....

Egészséges vagyok, ami az én koromban már nagy szó! Bár kreatívásom erősen megcsappant, szappanjaim továbbra is hozzák jó formájukat. Ebben az évben elsajátítottam egy új munka és egy új nyelv alapjait is.
Tehát tulajdonképpen, ha az élet úgy gondolja még mindig lát bennem patenciált, van még esélyem egy két elpazarolt évre itt a sárbolygón. Egyelőre fogalmam sincs a folytatásról, de ezt is lassan megszokom már.
Nektek viszont megírom, ha felszakadt a köd és látom majd merre visz a következő lépés!

Egy hónapnyi küzdelmem a lepedőkkel és a biórobotokkal befejező rész

Ha nehezen is, de elmúlt a Húsvét, életem legnehezebb Húsvétja! Se színes tojás, se locsolók, viszont rengeteg munka. Hála az Istennek Elivel maradhattam és a munka is kevesebb lett. Azon a héten egyetlen szabadnapom sem volt és pénteken kiderült, hogy az azt követő héten is csak szombatra kaphattam egy nap pihenőt. Számoljunk csak, az 15 nap folyamatos munka. Nekem a kezdőnek, jóval túl az ötvenen. Akkorra már jócskán érlelődött bennem a távozás esélye. Utáltam reggel bemenni a mosodába, kezdtem láthatatlannak érezni magam. Még soha sehol nem voltam ennyire magányos, mint ezek között a nők között. Még akkor sem, ha totál egyedül voltam. Néha elnéztem őket, a folyton stresszes  Galinát és a tisztaságmániás Gabit. Mind a kettejüknek remegett a keze és nem tudom miért, de még az is közös volt bennük, hogy a foghúsuk gyulladt piros volt. Elvitathatatlan, hogy jól és szépen dolgoznak, szinte “robotként”, de nem láttam bennük semmi lágyat, nőieset, sőt emberit sem nagyon. Amikor velük voltam egy légtérben tömény negatív energia burokban éreztem magam. Kezdett abból is elegem lenni, hogy mindig rám osztották a közös helyiségek, folyósok wc-inek, vagy a még meleg szauna tisztítását. Ami viszont végleg betette a kaput nálam az az volt, hogy egyik délután egy normál vödör vízzel és egy felmosóval akarta felmosatni velem a kb. 80 négyzetméteres éttermet úgy hogy padló tele volt morzsával, szétkent olívával, meg lecsöppent mézzel, lekvárral. Már mikor megláttam megmondtam, hogy ide előbb söprű kell, de Galina erősködött, hogy nem, nem, elég a felmosót használnom. Hát nem volt elég, viszont sehol nem találtam söprüt. Arra jutottam, hogy oké, akkor a még száraz felmosóval összehúzom a koszt és majd aztán felmosok. Na most ebben az étteremben kb. 20 asztal volt és rengeteg szék. Minden egyes asztaltól előbb elhúztam a székeket körbe “söpörtem”, majd vissztoltam a székeket. Mire végeztem egy jó nagy halom szemét keletkezett, amivel nem tudtam mit tenni, így az egyik sarokba halmoztam és kezdtem a felmosást. Ekkor jelent meg az étterem ajtajában Eli, hogy a Galina üzeni, hogy siessek, már kész kellene lennem! Na ekkor szakadt el nálam a cérna! Idegesen  megmutattam Elinek a szemétkupacot és, hogy kell egy lapát, de egy seprű is jó lenne és hogy üzenem a Galinának, hogy lehet jönni segíteni. Szegény Eli egy darabig nézett rám, majd vállatrántott és otthagyott. Én meg folytattam a munkát! Már a végefelé jártam mire megláttam Galinát kezében egy seprűvel, meg lapáttal. Teljesen nem értettem, hogy mit trillázott nekem, de az biztos, hogy arra megint hosszasan kitért, hogy ez így nem jó, meg hogy milyen lassú vagyok. A válaszom az volt, hogy nem sokáig kell már bajlódnia velem, holnap felmondok. A döbbenet, a csodálkozással vegyült némi örömmel az arckifejezésében, egy szó nélkül otthagyott, én meg befejeztem a munkámat. Mikor visszamentem a mosodába, világos volt számomra, hogy már mindenki tud a szándékomról, de nem érdekelt, addigra már tényleg betelt a pohár! Elivel mentem a szállásra és megkérdezte, hogy tényleg felmondok-e és, hogy miért? Elmosolyodtam és csak annyit kérdeztem, waruuum? Nem kért több magyarázatot. Még este megírtam a felmondásom. Vacsorára azért átmentem a szállodába, a konyhán épp a Gabi férje Csaba mosogatott.

• Hallom felmondasz! Megértem! Én is mennék innen a francba már, de Gabi nem akar.

Elmondtam neki mitől borult ki a bili, erre olyat mondott, hogy alig akartam hinni a fülemnek.

• Ja igen - kezdte - valamelyik nap a Gabi is panaszkodott, hogy felmosás előtt össze is kellett söpörnie és alig talált söprűt!

Esküszöm majdnem megpusziltam Csabát ezekért a szavakért, balzsam volt a lelkemre. Persze nem tettem meg, pedig akkor legalább némi oka is lehetett volna az ellenségeskedésre a kedves feleségének.

Másnap reggel reggeli közben emailben elküldtem a felmondásomat, azzal hogy várom a főnökasszony válaszát, mikor mehetek. A szerződésemben 3 hónap próbaidő szerepelt és az, hogy ez idő alatt 7 nap a felmondási időm. Amikor megjelentem munkára Galina megkérdezte, hogy mikor mondok fel és meddig maradok. Felvilágosítottam a helyzetről, amit egy fintorral nyugtázott és elindult a recepcióra az aznapi beosztásért. A főnökasszonnyal tért vissza, aki rám nézve flegmán csak annyit mondott, ha akarok mehetek azonnal. Hát nem is kellett nekem több, mondtam rendben és amíg kiszámolták mennyi pénz is jár nekem, elintéztem egy transzfert Münchenig. Természetesen az elszámolás sem volt korrekt, de engem már ez sem érdekelt, egy percig sem akartam tovább abban a szállodában maradni. Amint megkaptam az alamizsnámat, tudattam a főnökasszonnyal, hogy másnap reggel elhagyom a szállást!

Hát körülbelül ennyi volt az én egy hónapnyi küzdelmem a lepedőkkel és a biórobotokkal!

Nem mondom, hogy kellemes időtöltés volt, de arra igenis jó volt, hogy beletanultam egy új szakmába és volt egy pár szép napom amit csavargással tölthettem egy gyönyörű vidéken.

Egy hónapnyi küzdelmem a lepedőkkel és a biórobotokkal 6.

Ezt az első kiborulásomat követte egy második két nap múlva. Aznap is Galinával voltam és a kínaiak emeletét takarítottuk. Ő ágyazott, én meg a fürdőszobákat próbáltam rendbe rakni. Elképesztő hogy ezek a ferde szeműek milyen trehányak. Egy nap alatt totálisan össze koszoltak mindent megint. Mindenhol haj és másféle szőrzetek, az összes törölköző foltos. A WC t még véletlenül sem húzzák le. Na és annyi cuccuk van, mintha egy évre jöttek volna. Egyszóval mikor egy-egy fürdőszobával végeztem, hát hálát adtam a jó égnek. Aznap érthető okokból nem ebédeltem. Mikor végeztünk és a koszos törölköző és ágynemű halommal a mosodába értünk, Galina megint rákérdeztem, hogy lassú vagyok próbáljak meg egy kicsit gyorsabb lenni. Először arra gondoltam hogy na szuper itt kétnaponta sírni fogok, de aztán arra jutottam, hogy nem, akkor sem adom meg neki ezt az örömet és elkezdtem németül elgagyogni, hogy én nem vagyok profi szobalány és ezt az önéletrajzomban is jeleztem, nem tehetek róla hogy kevesen vagytok, attól még nekem jár a betanulási idő. Azt hiszem nem szokott hozzá hogy vissza vágjanak neki, egy hang nélkül ott hagyott, hátra ment a mosógépekhez és aznap már nem szólt hozzám többet, másnap pedig beosztott az Eli mellé. Eli vagyis Elena tudjátok az a húsz év körüli bolgár copfos lány. Hú mekkora különbség volt vele dolgozni. Ohne stressz, mégis gyorsabban ment vele a munka. Nem lettünk barátnők, de legalább nem éreztem azt az állandó negatív energiát, amit Galina közelében. Azon a héten embernek éreztem ismét magamat és a munkaidő végeztével sem voltam annyira fáradt. Így aztán délutánonként nagyokat Sétáltam a tóparton, fagyizgattam, néha még a pékség teraszára is kiültem megenni egy sütit. De…. A visszapofázásom után tökéletesen ellenséges közeg vett körül, Galina és Gabi a reggeli köszönésen kívül egyáltalán nem voltak hajlandóak velem szóba állni. Illetve nem is igaz, mert Galinának délutánonként még rám kellett osztani  a legszarabb munkákat. Nem baj gondoltam, akkor is megcsinálom!

Aztán eljött a Húsvét! Mivel a pincér lányok és a recepciós lányok közül párral addigra már jóba lettem, beszélgettünk néha, ők elmondták, hogy soha ennyien nem jelentkeztek be még hozzájuk Húsvétra. Full házzal vártuk az ünnepet. Többek között három busszal is érkeztek vendégek. És ha ez még nem lett volna elég szombat vasárnap megint Galinával dolgoztam. Egyszerűen szörnyű volt. Nemhogy sétálgatni nem volt kedvem délutánonként, de szinte meg mozdulni se tudtam. Vacsorázni se mentem át a hotelba, a szokásos krumplis hús komboért. Ja igen a kajáról még nem is beszéltem. Minden vacsorára krumpli és hús volt. Ebédre egyetlen egyszer volt leves és kétszer volt zöldséges étel a többi szintén hús és krumpli.

Szóval ott tartottam hogy Húsvét! Több szempontból is emlékezetes marad ez az ünnep számomra, többek között azért is, mert életemben először kaptam borravalót. Mielőtt kimentem volna Németországba sokat olvastam a szobalányi munkáról és szinte mindenhol megemlítették, hogy a távozó vendégek búcsúzáskor egy, két euro borravalót hagynak a szobában a takarító személyzet részére. Húsvét hétfőig 1 Centet sem láttam ezekből a pénzekből, hisz mindig Galina ment először be a szobába gondolom körülnézett elrakta az Eurokat Nekem meg nem adott belőle. Na de Húsvét hétfőn Eli volt a társam és bizony volt olyan szoba, ahol 10 eurót is hagytak nekünk. De ezt adjátok össze! Tudjátok mi volt? Ahogy felértünk az emeletre reggel, először végigmentünk minden szobán csak azért, hogy begyűjtsük a borravalót. Később értettem meg miért! Érdekes módon azután hogy a Galina szokásos ellenőrző körútját megtette, egyetlen egy Centet nem tudtunk összeszedni. Mivel olyan sok vendég volt, ránk osztott még egy fél emeletnyi szobát. Na kérem Galina ott szépen összeszedte az összes borravalót. Mire mi odaértünk nekünk csak a munka maradt. Szuper, nem?

Ugyancsak ezen a héten történt hogy végre elmentek a kínaiak! Az, milyen megkönnyebbülés volt! Igazi mosollyal tudtam nekik búcsúzólag “Gute fahre” -ét mondani, csak menjenek már!  Nagyon sok mindent hagytak a szobáikban. Ennivalót, innivalót, vízforralót, kistáskát! Tényleg sok mindent, amit aztán a vagonnal a mosodába vittünk. A munkaidő végeztével amikor elhangzott a “csusz”,  láttam hogy Galina kezdi kipakolni a vagonból a cuccokat. Nekem meg intet, hogy lehet hazamenni. Szerintem osztoztak a szajrén. Furcsa egy világ ez!

Egy hónapnyi küzdelmem a lepedőkkel és a biórobotokkal 5.

Körülbelül most jutottunk el a címben szereplő lepedőkkel és bolgár biórobotokkal való küzdelemig. Az első három napban leginkább csak ágyaztam, majd szerda délután végre kaptam egy fürdőszobát. Ellenőrzéskor az egyik pohár nem volt teljesen ki polírozva és a tükrön is maradtak vízcseppek. Itt jegyzem meg, hogy még véletlenül se igyatok a szállodai poharakból úgy, hogy előtte alaposan ki ne mostátok volna! Ki tudja mit tisztított a pohár előtt a ronggyal a szobalány! Az én foltosan maradt poharamat például az ablaktörlőfolyadékos ronggyal polírozta “tisztára”  Galina. De legalább nem azzal, amivel viszont a wc-t tisztítottam! Szóval erre figyeljetek oda!

Amúgy eddigre már nagyjából átláttam a feladatokat és azt is, hogy óriási elvárások vannak. A szálloda szobái egyszerű berendezésüek, de tiszták, az egyik szárny pedig szépen felújított. A legtöbb szoba kétágyas és teraszos és vannak 40-50 négyzetméteres apartmanok is. A feladat pedig attól függ, hogy marad-e a lakója, vagy távozik. Én jobban szerettem a távozó szobákat, ott ugyan több a munka, de mivel nincsenek már ott a vendégek cuccai, könnyebben tisztíthatóak, takaríthatóak.

Erről jut eszembe! Tudjátok melyik náció a legpiszkosabb, legrendetlenebb? Hát a kínaiak. A többiek elmondása szerint általában nyáron özönlik el a szállodát, de idén már áprilisban jöttek és ott is maradtak 10 napig. Körülbelül 30 szobát foglaltak el és hát mit mondjak alig vártuk, hogy távozzanak. Elég ha annyit mondok, hogy kétszer annyi időbe tellett egy kínaiak által lakott szobát és fürdőszobát rendbe rakni, mint bármilyen másik nemzetbeli vendég szobáját?

Csütörtök reggel aztán két meglepetésben is volt részem. Az egyik az volt, hogy kaptunk egy kis tanulólányt, akit már láttam a szálloda recepcióján is, most hozzánk osztották be. Már első pillantásra gyanús volt nekem, mármint az, hogy török. Németül beszélt és otthonosan mozgott a mosodában, sokat mosolygott és dohányzott. Látszott rajta, hogy nem görcsöl rá semmire, szépen, nyugodtan dolgozott. Éles kontrasztban a többiekkel, akik viszont, mint a stresszes hangyák végezték a feladataikat. Akkor lett biztos, hogy jól gyanítottam a hovatartozását, amikor meghallottam a nevét. Mivel addigra már totálisan ki voltam éhezve az emberi kommunikációra, azonnal elkezdtem vele törökül beszélni. És láss csodát mintha visszahuppantam volna egy másik, idegen bolygóról, tudtunk beszélgetni. Amolyan normális kérdezz felelek típusú diskurzust folytattam vele. Az az öt perc olyan volt számomra, mintha oázisba jutottam volna a sivatagból. Kellett is ez a jófajta energiatöltet, mert Galina kijelentette, hogy aznap egy emeletet fogok kapni és egyedül dolgozom! Hm, és hol marad az az egy hónap ami alatt mindig be leszek valaki mellé osztva? Ránéztem a török lányra és láttam az arcán a döbbent csodálkozást. Bennem két ellentétes érzés jött létre abban a pillanatban! Az egyikben kétely volt, mégpedig abból adódóan, hogy ugyan tudom már az összes feladatot, de még egy darab komplett szobát sem csináltam egyedül, most megtudok-e majd húszat csinálni? A másik viszont kellemes érzés volt, éreztem szeretek majd egyedül dolgozni. Bevallom őszintén eléggé fusztráló tudott lenni, hogy általában rám kellett várni amikor valakivel közösen osztozunk a feladatokon. Most viszont majd nyugodtan állok neki a munkának és reméltem, hogy eredményesen zárom majd a napot. Bekészítettem a vagont, az emeleten a kocsit és nekiláttam. Hát mit mondjak a 10-ik szoba után már küzdelem volt a lepedőkkel, a zuhanyzó lefolyókkal és a poharakkal is, de megcsináltam. Megcsináltam, de másfél órával később értem le a mosodába, mint a többiek. Akkor jött az ellenőrzés. Voltak hibáim, itt egy folt a zuhanyzó fülke ajtaján, egy másik szobában meg nem volt elvágólag a lepedő. És a poharak! Azok lettek a mumusaim! Vagy négy darabot kellett újra mosnom és políroznom. De mindent összevetve büszke voltam magamra, mert ennyit a többiek is hibáztak. Ezt onnan tudom, mert amikor a Galinával voltam, együtt mentünk ellenőrizni a többieket. Bizony, évekkel a hátuk mögött, még mindig hibáztak. Mikor az én ellenőrzésem befejeződött együtt mentünk vissza a mosodába és a Galinától elég komoly kioktatást kaptam. Lassú vagyok és így a többieknek több munkát kell bevállalniuk, ez így nem jó és nézzem meg ma is mennyivel később végeztem. Na addigra már annyira tropára voltak az idegeim, hogy elsírtam magam. A török kislány oda jött hozzám és ameddig a többiek bolgárul karattyoltak, ő vígasztalt, hogy hogyan képzelte a Galina, hogy a negyedik napon egyedül dolgoztatott. Nekik, többieknek aznap kevesebb munkájuk volt, mint amennyit velem végeztetett el. Ne sírjak, ez nem az én hibám. Ő most már második éve gyakornok itt és eddig még a két bulgáron, meg a Gabin kívül mindenki elmenekült innen egy hónapon belül. Ő is alig várja, hogy mehessen innen a következő héten a konyhára. Felajánlotta, hogy szívesen tolmácsol, ha beszélnék a hotel igazgatónőjével. Olyan jól estek a szavai, hálás voltam értük, de nem mentem panaszkodni.

Szerencsére péntekre szabadnapot kaptam, így a testemnek és lelkének is esélye adatott egy kis felfrissülésre.