Rejtélyes ősz

Nálam már csak úgy van az, hogy valamiért az átlagosnál többször hoz az élet komoly változásokat. Élethelyzetek és helyek változnak leginkább akkor amikor már megszoknám őket. Van mikor kedves állatokkal vagyok körülvéve és van, hogy legkevésbé sem kedves emberekkel. Néha repülök, máskor meg menekülök a számomra kijelölt következő életállomásomra. 

Ezen a nyáron a kilencedik török nyaramat töltöttem, ebből az utolsó kettőt egyedül. 

Az első egyedül töltött évemről ezt írtam a naplómba:

Egyedül vagyok! Teljesen magamban. Nem tudom, hogy szívesen megosztanám-e bárkivel is ezt az önmagammal bekuckózott magányt. Hiszen jó így! Nem bánt senki, nem kell alkalmazkodnom senkihez. Nincs ítélkezés, nincsenek játszmák. Nyugalom van. Azt teszek amit akarok és nem baj, ha éppen semmihez sincs kedvem. Nem kell mosolyogva magamat másnak mutatnom, hogy elfogadjanak. Tisztában vagyok az értékeimmel és nincs szükségem arra, hogy ezeket másoktól halljam. Sohasem adtam sokat mások véleményére, már csak azért sem, mert homlokegyenest mást lát bennem az egyik ember, mint a másik. Én ugyanaz vagyok akkor is amikor csak a rosszat gondolnak rólam és akkor is, mikor piedesztálra állítanak. Nekem az sem baj, hogy vannak hiányosságaim. Legalább nem unatkozom itt az egyedüllétben. Van mit egy kicsit napról-napra jobbá tennem. Jól elvagyok magammal. Ez persze nem jelent teljes elszigetelődést. Ha valaki keresi a társaságomat és úgy ítélem meg, hogy jó lenne egy kicsit  kiszakadnom magamból, szívesen csatlakozom hozzá egy időre. A búcsúnál ugyan hálás vagyok az együtt átélt élményekért, de azért örülök, hogy visszahúzodhatok ismét a csigaházamba. İtt érzem magam biztonságban. Gondolom, ha ez az írás egy pszichológus kezébe akadna, máris megkapnám az antiszociális címkét és valószínű igaza is lenne. Hisz kívülről csak a nemcsatlakozás látszik. İgen tudom, elfogadott tény, hogy az ember társas lény és ez az offline életstílus nem illeszkedik hozzá. Mégsem érzem azt, hogy boldogtalanabb lennék így, mint a férjemmel töltött utolsó években.

Aztán eljött az amikor végre lelkileg is a hátam mögött tudtam a bántalmazó kapcsolatomat. Hosszú volt az út, de végigjártam és nem tudom hányadik kilométerkőnél végre ott voltam megint "én". 

Ez az ősz hozhat megint újabb változást és én megint csak azt érzem, hogy hiszen csak most kezdtem igazán beleszokni a szingli török életbe.

Azt mondják leszületésünk előtt meghatározzuk, hogy nagyjából miket szeretnénk megtapasztalni a földön. Ha ez valóban így van akkor én az előző életemben nagyon unatkozhattam és elhatároztam, hogy ebben majd habzsolni fogom a megéléseket! 😉