Nyári naplemente, meg teázás a hűs parkban és még dolgoznom sem kell. És mégis!
Néha úgy érzem egy őrült hullámvasúton ülök, egy olyanon aminek nincs kijelölt pályája, idehúz, aztán arrébb tol, majd ismét vissza, de nem ugyanoda, hanem mélyebbre, vagy magasabbra.
Az őskáosz ami a lelkemet uralja. Tudvalevő, hogy abból egy egész jól prosperáló dolog született. Van hát remény arra, hogy ez a rengeteg ide-oda, fel és le is megalkot majd valami működőképes rendszert legalább az én életemben. Az már szinte egészen biztos, hogy ősrobbanás szerű hirtelen megvilágosodáshoz nem lesz szerencsém, dolgos évek várnak még rám a spirituálitás útján.
A legjobb az lenne, ha őszinte harmónia jönne létre bennem, merthogy abban a lélekállapotban érezném igazán otthon magam.
Tudom, tudom, megelégedhetnék valami egyszerűbbel is!
Mert hát mi is történik általában? Ha őszinte vagyok még véletlenül sincs harmónia, ha meg megpróbálok harmóniára törekedni sokszor nem vagyok őszinte. Ebbe a már megszokott életreceptbe az utóbbi négy és fél évben egy új hozzávaló is került. Egy idegen ország, ahol úgy kell ki mazsolázgatni a tettekből és a mondatokból a valóban őszintét. Hamupipőke legyen a talpán, aki erre képes. Sok az ocsú! Az is igaz, hogy érdemes kiválogatni az ép szemeket, mert amilyen kevés van belőlük, éppen olyan értékesek is számomra.
Két hazám van, vannak dolgok, körülmények amik közel azonosak, de sok a különbség is. Van amit itt jobban szeretek, mint otthon, és van olyan is amit az új hazámban nagyon nehezen tolerálok. Sokszor érzem idegennek magam itt, és ez bizony az évek múlásával sem múlt el. Ugyanakkor az is igaz, hogy Magyarországból is gyakran elég egy-két hónap. Tudom most sokatokban felmerül, hogy én legalább választhatok.
Hm! Igaz!
Hitem szerint leszületésem előtt kijelöltem életem fontosabb állomásait, megszabtam a feltétlenül megtapasztalandókat. Ezek közül jó néhányat teljesítettem már, majd utam végén eldől, hogy sikeresen-e. Hiszem, hogy Törökországban karmikus feladatom van. Ezért aztán bár sokszor érzem úgy, hogy jobb lenne a megszokott magyar kuckómban, itt maradok. Ha mégis muszály európai levegőhöz jutnom, egy-két mély levegővétel után visszatérek.
Nehezen megy itteni életfeladatom kipipálása. Haladok ugyan, de milyen tánc az ahol kettőt lépek előre, aztán azonnal egyet hátra is?
Fő megoldandóim között szerepel a türelem gyakorlása. Hát mit mondjak, sohasem volt erősségem tétlenül várni. Mindig is törekedtem a leghamarabb elrendezni az elrendezőket. Na ez itt nem működik! Mindig, mendenben vissza kell fognom magam, nem mennek a dolgok az én kosvérem iramában.
Aztán itt van az is, hogy le kell vedlenem az évtizedek alatta páncéllá edzett önálló amazon kosztümömet. Nem könnyű feladat. Megszoktam, hogy életem irányításába senki sem szól bele, döntéseket hozok és vállalom azok következményeit. Most más a helyzet. A török férjekben még mindig meg van a feleségekkel kapcsolatos ősi viselkedési metódus. Gyenge (buta) nőként vannak elkönyvelve, akik felett örökös kontrol szükséges. Ennek ugyan vannak előnyei is, de nekem nem igazán tetszik ez a szereposztás!
Az országban szinte kővé vésve vannak megírva azok a dolgok, amiket a férjek megosztanak a feleségükkel és viszont. Azon túl nincs közösködés. Nem tudom, hogy itt van-e eskűvői fogadalom és abban mi szerepel, de én nem látom, hogy igazi társakként működnének a párok a házasságokban.
Hála Allahnak az én férjem hajlandó a génekbe rögzült dogmákat felülbírálni és néhányat közülük meg is próbál magában felülírni. Lassú, nagyon lassú folyamat. Ezidő alatt nekem is változnom kell. Egymásnak feszül bennem a személyiségem nem teljes feladásának igénye és az, hogy megpróbáljak boldog lenni a párommal egy idegen kultúrájú országban. Ameddig viszont nem járunk sikerrel, hát vannak köztünk feszültségek. Jól jönne egy kicsivel több elfogadás tőlem is és tőle is.
De hát amíg élünk van esély a fejlődésre. Bízom benne, hogy idővel az ide kirót feladataimmal is megküzdök és boldogan élek, amíg meg nem halok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése