A hely, ahol élünk 1. Bye bye Izmir!

Augusztusban lesz 3 éve, hogy elköltözünk Izmirből. Szerettem ott lakni, szép és modern nagyváros, de számunkra nagyon zsúfolt lett, levegőtlen a sok magas épülettől. Egy idő után egyre jobban azt éreztük, hogy "köszi Izmir, jó volt veled, de ideje búcsút venni egymástól. Igen ám, de a váltás nem volt egy csiribu-csiribá. Két lakást kellett eladni, az egyikben mi életünk anyósommal, akinek pár hónappal azelőtt térdműtétje volt, nem lehetett egyedül hagyni. A másik ezért aztán üresen várta az új tulajt. El tudjátok képzelni milyen epekedve vágytam oda, hogy csak mi ketten lehessünk a párommal! Pláne, hogy az a lakás egy gyönyörűen felújított otthon volt. Szóval meghírdettük az eladnivalókat és vártunk. Vártunk, vártunk és újra csak vártunk. Tudjátok, mint abban a Nagy-Bandó féle kabaréban. Aztán bepipultam! Jól megmágiáztam az üres lakást, amit ugye először akartunk eladni. Volt ott só, fehérgyertya, sőt smugde stick is. Magam is meglepődtem, mikor a szertartás utáni második napon megjött a vevő. (ekkor lettem boszorkányként elkönyvelve) Na, nekem sem kellett több, azonnal nekiláttam török térképpel a képernyőmön megkeresni az új otthonunk színhelyét. Abban biztosak voltunk, hogy nagyon messze nem akarunk költözni, mert az ország más területéhez képest számunkra ezen a részen megfelelő a klíma. Nem volt könnyű feladat, mert sok volt az elvárás. Olyan tengerparti helyet kellett találni, ami amennyire csak lehet természetközeli, ne legyen hangyaboly, de ne is legyen elhagyatott és megfizethető áron tudjunk élhető otthont venni.  Akadtak szép helyek, de vagy zsúfoltak voltak és drágák, vagy órákat kellett gyalogolni a tengerpartig. Aztán eljutottam előbb gondolatban, aztán a valóságban is Kusadasida. Ez egy gyönyörű tengerparti város, tetszett is mind a hármunknak, de a férjem aki már járt egy párszor arrafelé azelőtt is, azt mondta, hogy télen üres a város, az üzletek bezárnak, halott város. És ki szeretne ugyebár egy halott városban élni! Azóta rájöttünk, hogy lehet régen tényleg ez volt a helyzet, de ez mára már alaposan megváltozott. Télen is nyüzsgő, nyáron pedig húde full hely. Visszatérve Izmirbe folytattam a kutatást, de most már koncentráltan Kusadasi környékén.

Hamarosan ráleltem mostani élőhelyünkre. 

A neve magyarul azt jelenti Szép fenyves. Egy közepes méretű nyaraló falu, ami történelmét tekintve előbb egy teljesen normális, hagyományos falunak született. Aztán a városiak kezdtek ide nyaralókat építeni, mert rájöttek, hogy itt még a levegő is más. Tényleg az! Az országban itt a leg oxigén dúsabb a levegő, mert a falu közvetlen közelében egy hatalmas nemzeti park helyezkedik el, hegyekkel, erdőségekkel és ami a legcsodálatosabb benne, hogy mindez a tengerpart közelében. Az erdőből leágazások vezetnek a kiépített hol homokos, hol kavicsos plázsokhoz, a kristálytiszta tengerben való fürdőzéshez. Amikor először láttam ezt a helyet szó szerint elált a lélegzetem. Ahogy a hűs fenyőerdőből lefelé nézve csillogó kéken megpillantottam a tengert a rajtuk himbálódzó hajókkal, éreztem én ennek a helynek a közelében szeretnék élni. Hála Istennek a párom és anyósom is hasonlóan érzett, így már csak a második lakás eladása és a Szép fenyves beli otthonunk megtalálása volt a megoldandó feladat. De erről majd a következő bejegyzésemben írok majd.