- Á, ja - mondta és amint azt nagyjából megértettem kérte, hogy menjek utána a konyhára, mert ott dolgozik egy magyar és majd ő megmutatja a szállásomat. A recepciós fiú be, szinte azonnal két férfi ki a konyháról.
- Hello, güten abend! - üdvözöltek és mondták, hogy mindjárt jön a Csaba.
Közben sikerült körülnéznem, a belső kertet egy “L” alakú épület fogta közre. 4 emeletével 102 szobájával, apartmanjaival, 2 nagy éttermével, wellnes és sport területével nagy szállodának számított és később meg is tapasztaltam, hogy hűha, valóban óriási.
Csaba megérkezett és a szakácsok is alaposan végig mértek, így elindultunk a personalház felé. Szegény bőröndöm majdnem kilehelte a lelkét a kavicsos úton. Szerencsére nem kellett messzire mennünk. Egy háromemeletes épület harmadik emeletére cipelte fel Csaba a böröndömet, mert ugyan volt lift, de már évek óta nem működött. Már ennek gyanúsnak kellett volna lennie, meg a folyóson lévő retkes padlószőnyeg is árulkodott már. Aztán beléptünk a leendő szobámba. A félhomályban, merthogy ennyi fényadásra volt képes a mennyezeti villanykörte, azt láttam, hogy a kinti padlószőnyeghez képest is piszkosabb aljzaton állok, egy keskeny ágy, egy íróasztal és egy szekrény között. Nem akartam hinni a szememnek és azt hiszem ez ki is ült az arcomra, mert Csaba csak annyit mondott “na igen”! Amint magamhoz tértem a döbbenetből, azon kezdtem gondolkodni, hogyan tudnék azonnal visszafordulni és egy percig sem látni tovább ezt a nyomorult koszfészket. Csaba megérezhette és szinte vigasztalásul mondta, hogy fürdőszoba is van ám. Hát mit mondjak, ezek a szavak is csak addig nyújtottak némi megnyugvást, amíg nem tárgyiasultak. A mosdó zománca kimarva, a zuhanyzótálca fekete a piszoktól a wc-ről ne is beszéljünk. Akkora már nagyokat nyelve tudtam csak visszafojtani a könnyeimet.
- Csaba ez most tényleg komoly?
- Ja, hát körülbelül mi is így reagáltunk, mikor megérkeztünk a feleségemmel, aki egyébként szintén szobalány. Bár a mi szobák azért egy fokkal elfogadhatóbb volt. Nem tudom - mondta - mégis mit gondolnak, honnan jövünk mi, hogy ilyen helyen szállásolnak el minket.
Én meg csak pislogok körbe és csak azon jár a fejem, hogy na jól van ezt azért nem! Akkor inkább a régi falusi házam, vagy a csak néha boldog török otthon. Tényleg úgy éreztem, hogy képtelen vagyok ott maradni. Ugyanakkor hulla fáradt voltam és életemben nem sok mindent adtam fel némi erőfeszítés nélkül.
Csabának is jeleztem az érzéseimet, aki látta a totális reménytelenséget az arcomon, próbált némi erőt önteni belém, de ahogy kivettem a szavaiból, inkább ő is jönne velem el onnan jó messzire. Ők már két éve dolgoztak a szállodában, ő mosogató volt és nagyon nem csípte a munkáját, de mivel a felesége Gabi jól érezte magát ott, hát maradtak. Mivel vissza kellett mennie dolgozni, hát ott hagyott engem és legszívesebben mondtam volna neki, hogy vigye a bőröndömet, én is megyek. De nem tettem, hanem órákon át súroltam a szekrényt, meg a zuhanytálcát. Undorodva és sírva aludtam el, azzal a gondolattal, hogy lehet igaza volt a családomnak, akik elhűlve és lehülyézve reagálták le az újabb, ezúttal német tervemet. Kijelentették, hogy teljesen elment az eszem, Törökországban mindenem megvan a férjem mellett, minek akkor belemenni a nagyvilágba? Igaz, ugyanez a család öt évvel ezelőtt meg azzal riogatott amikor Törökországba készültem férjhez menni, hogy eladnak majd kurvának és ha mégsem 2 hónapnál tovább úgysem bírom majd! Akkor nem jött be a jóslatuk, viszont ott és akkor a paplan alól mégegyszer körbenézve a koszos szobán kezdtem igazat adni nekik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése