Egy hónapnyi küzdelmem a lepedőkkel és a biórobotokkal 4.

Eljött a nagy nap reggele!

A munkaidőm 9-kor kezdődött, így 8 után pár perccel átsétáltam a szálloda étterméhez, hogy elfogyasszam az első reggelimet. Egy nagyon barátságos 20 év körüli pincér lány mindent megmutatott, hol, miből vehetek és hogy hol ehetem megl. A personal ebédlő nem volt más, mint egy négyszer három méteres helyiség egy darab hosszú asztallal és hat székkel. Egyedül fogyasztottam el az amúgy mennyiségre és minőségre is normálisnak mondható reggelimet. Mire az utolsó lekváros zsemle falatomat is lenyeltem már a torkomban dobogott a szívem! Mert hát rég volt ám az életemben első munkanapom. Az utóbbi évtizedekben a magam “hajcsára” voltam, senki sem mondta meg mit,mikor és hogy csináljak. Most meg ez várt rám ráadásul teljesen új tevékenységgel és alig ismert nyelven. Elindultam a mosoda felé, ahol még csak egy nő volt, egy rövid szőke hajú 45 év körüli asszonyság. Éppen törülközőket hajtogatott és rakott be egy nagy, gurulós műanyag ládába, tisztességes nevén “vagon”-ba. Valahogy ráéreztem, hogy ő lehet Gabi a magyar nő, Csaba felesége.

• Szia - köszöntem - ugye te vagy Gabi?

• Ha lehet kérnem Gabriella! - uuu, mondtam magamban, se egy szia, vagy hahó, vagy valami szívből jövő köszöntés? Hm, na nem baj, biztos rossz napja van.
• Oké, rendben, értem, én sem szeretem, ha leesztiznek.

Odaadtam a neki szánt ajándék szappanokat, azzal hogy én készítettem. Megköszönte, letette az asztalra és egy hang nélkül folytatta a munkát. Basszus, gondoltam magamban, ez így valahogy már most nem frankó, ez a nő a honfitársam és ha ő így fogad, mit várhatok majd a többiektől? Azt tudtam, hogy Galina a Hausdame bolgár, de a negyedik szobalányról semmit sem tudtam. Hát mit mondjak nem erre számítottam! Nagyon nem. Kb. ezek az érzések kezdtek eluralkodni rajtam amikor, mint valami hurrikán berobbant Galina kezében lobogtatva az aznapi teendők listáját.

• Guten Morgen Galina! Wie geht's?
• Á hallo Eszter!
• Gabi komm hier! - hívta oda az asztalhoz Gabit és nem Gabriellát!

Ekkor jelent meg az ajtóban egy huszonéves lófarkos, bájos arcú leányzó. Ő volt a hiányzó láncszem. Bemutatkoztam neki, de láttam, hogy Galina már mondaná nekünk a feladatot, így nem igazán merültem bele a megismerésébe.

• Ma sok munkánk lesz lányok, ráadásul nem jött meg a másik új szobalány, akit vártunk.

Nem igazán csodálkozom rajta, gondoltam magamban, lehet, hogy én is jobban tettem volna, ha el sem indulok errefelé!

Még a munka megkezdése előtt megkapták tőlem a bőröndömben plusz teherként nekik cipelt szappanokat, egyedül a fiatal lányon látszott némi öröm amikor kézbe vette őket. Aztán Galinával elkezdtük a munkát!

Az emeletünkön átpakoltuk a vagonból a szervízkocsira a törülközőket, ágyneműket, samponok, kis szappanok, wc papírok kerültek még rá, aztán elindultunk a szobák felé. Klassz, hogy azt mondom együtt csináltuk ezeket, de a tény az, hogy Galina elmondta egy hónapig én nem dolgozhatom egyedül, mindig be leszek osztva valaki mellé. Figyeljek és próbáljam memorizálni a láttottakat.

Az ebédet szintén egyedül gyűrtem le, őszintén szólva semmi hangulatom nem volt hozzá, de tudtam, hogy kell az energia, így betoltam. Akkor még nem tudtam, a többiek hol esznek, nem értettem, hogy ha kb. 20- an dolgozunk aznap a szállodában, hogy lehet, hogy üres a personal ebédlő.

Délután azért már ágyaztam, lassan, de azért ahhoz képest, hogy életemben először vetettem profi ágyakat, nem rosszul. Galinával nem sokat beszélgettünk, de annyit megtudtam, hogy a férjével, aki karbantartó, már hetedik éve dolgoznak ebben a szállodában. Meg hogy nem a szálláson laknak, hanem bérelnek egy kis lakást a közeli gyönyörű kisvárosban Nem mondhatom, hogy ellenségesen viselkedett volna velem, de azt sem, hogy barátságosan. Mikor befejeztük a szobák takarítását, levittük a szennyest a mosodába, Galina bepakolta őket a gigantikus ipari mosogépekbe. Fél órán belül megérkezett a másik kettős is és kezdetét vette a közös helységek takarítása. Fél ötre, a munkaidő végére kellemesen elfáradtam, az agyam zsibbadt a rengeteg új információtól. Lefeküdtem az ágyamra és fél hatig, a vacsoráig meg sem mozdultam. Utána viszont sétáltam egy órácskát a tó parton és azzal összegeztem az első napomat, hogy na, lehet, hogy itt maradok!

U.i.: végigolvasva ezt a bejegyzést úgy tűnhet, hogy én üdvrivalgást és nyakamba borulást vártam volna az új kolleganőimtől, pedig nem! De szerintem nem normális, ha valaki aki hónapokig csak a férjével tud magyarul beszélni, németül meg alig tud, nem örül egy honfitársának! Néha kezdem elhinni a férjemnek, hogy mára a földön több az “idegen”, mint a valódi ember! 😉