Hol volt, na meg hol nem nekem boldogságom törökhonban. Amikor már többször nem volt, mint volt, elhatároztam, hogy felkerekedek újra és megkeresem időközben elvesztett énemet. Kértem a fentiek, vagy a bentiek segítségét, hogy legalább irányt mutassanak. Most sem kellett csalódnom bennük, egy-két hét rimánkodás után jött is a válasz. A kezdőlöketet egy sorstársam adta, mármint abból a szempontból volt közös a sorsunk, hogy őt is török férjnél áldotta, vagy verte meg a Jóisten. Ő mielőtt megadta volna magát az asszonysorsnak és életet adott volna egy multikultis gyönyörű gyerkőcnek, szállodaigazgató volt Ausztriában. Én vele egy kellemes, laza kapcsolatot ápolgattam, néha találkoztunk, annál többször beszélgettünk. Tudtunk egymásról. Nem nagyon lepte meg, mikor előálltam azzal, hogy én bizony menni szeretnék. Ők is ezt tervezik, válaszolta, megy vissza dolgozni a sógorékhoz. Szeretné, ha a csemetéje már ott kezdené ősszel a közösségbe szoktatást. Meghallgatta a nyűgjeimet és felajánlotta, hogy segít nekem is elhelyezkedni hotelmunkásként, ha hajlandó vagyok a német nyelvet megtanulni. Elmondta milyen kondíciók várhatnak odakint és én meg ámuldozva hallgattam.
Baromi jó fizu, szállás és koszt ingyen. Hm, gondoltam talán megérné legyűrnöm magamban a német nyelv iránti igen erős ellenszenvemet.
Vettem egy mély levegőt és beleszagoltam az interneten fellelhető szógyüjteményekbe, leckékbe. Megnéztem jó pár videót és telepakoltam a telefonomat MP3 - al. Lájkoltam németül tanuló csoportokat, ahol eleinte pont úgy éreztem magam, mint Mikrobi egy távoli ismeretlen bolygón. Aztán, ahogy az lenni szokott, elkezdett belém szivárogni és bennem is maradni a vendégekkel való kommunikációra, a takarítóeszközökre,na meg a szállodai szobák berendezésére kihegyezett tananyag. Juhéjj, gondoltam, még a végén tényleg lesz ebből valami! Összehoztunk a sorstárs segítségemmel egy klassz német nyelvű CV-t, meg egy email mintát, amit elküldhetek a szobalányokat kereső hoteleknek. Feliratkoztam álláskereső portálokra, ahol lehetett mindjárt az önéletrajzomat is közkinccsé tettem.
Már csak meg kellett találni a traumjobot! Kerestem is ezerrel. Ausztriában és Németországban is, mert jöttek ám mindenféle hangok. Tudjátok, hogy van az, ha egy témában elmélyedtek, özönlenek az infók és ezek néha egymásnak totálisan ellentmondóak. Voltak akik semmi pénzért nem mentek volna Ausztriába és olyanok is, akiket viszont hét lóval sem lehetett volna Németországba vonszolni. Persze ezek a vélemények mind, mind alaposan alá voltak támasztva tényekkel, meg “úgy hallottam” féle mendemondákkal. Ezért aztán úgy döntöttem, mind a két országnak megadom az esélyt, hadd tapasztaljam meg mi az igazság. Rengeteg helyre jelentkeztem és izgalommal vártam, visz-e valamerre a sors és ha igen, merre. És hopp, egyszercsak ott landolt az emailfiókomban egy Északi tenger melletti 4* szálloda pozitív válasza, azzal, hogy telefonon fognak keresni. Atyaúristen! Gondoltam, na az sem lesz egy hosszú beszélgetés, mert hogy akkorra még soha senkivel nem beszéltem németül és ha őszintén magamba néztem erre semmi reális esélyt nem is láttam. Na, de csak nem fogom feladni emiatt az apróság miatt a tervemet? Ilyen esetekben annyira örülök a kosságomnak! Nincs az az akadály, ami megfékezne abban, hogy fejjel menjek a falnak! 😄
Hát persze, hogy hozzáláttam összeállítani egy olyan anyagot (természetesen megint segítséggel), amiről azt hittem kellhet egy ilyen telefonos interjúhoz. Sikeresen be is magoltam, de hiába vártam a hívást. Nem mentem az Északi tenger partjára.
Kis idő múlva megint egy németországi hely jelzett vissza, hogy felajánlana nekem egy állást. Megnéztem az interneten mire számíthatok, ha elfogadoma lehetőséget. A szálloda nagyon nagy 3*-os, voltak jó és kevésbé jó vélemények róla az ott megszállt vendégektől. A környék viszont, pont olyan, mint amit elképzeltem magamban, mikor úgy istenigazából elengedtem a fantáziámat. Gyönyörű tó partján nagy rétek, erdők. Gondoltam, miért ne! Vágjunk bele! Mindent leleveleztünk és mikor a kérdéseimre azt a választ kaptam, hogy egy apartmant kapok és hogy a szálloda egész területén ingyenes a wifi, valamint, hogy igen 40 órás a munkahét, kértem a szerződést. Kicsit lelombozódtam mikor megláttam mennyit fizetnek majd, 250 euróval kevesebb volt, mint az összes többi helyen, de hát nem minden a pénz, ugyebár. Már elképzeltem, hogy a kertkapcsolatos apartmanom teraszán iszom meg a kamillateámat a fárasztó munkanapok után és a szabadnapokon bejárom a falu hatalmas parkjait, vagy átruccanok a közeli szintén nagyon guszta kisvárosokba. Jó lesz ez, gondoltam és aláírva visszaküldtem a szerződést, azzal, hogy amennyiben lehetséges 2-3 nappal előbb mennék, mint ahogy munkába állok. Jött is a válasz, szinte azonnal, hogy szeretettel várnak. Szuper, megterveztem az utat, a kisszomszédasszonyom vitt a falumból a transzferig, majd tíz óra utazás Münchenig, onnan még tovább vonattal. Késő este volt már mire a szállóhoz érkeztem.
- Ich bin das neue zimmermädchen - szóltam a recepción szolgálatot teljesítő fiúhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése